Tradicionális Dobostorta

A Dobostorta Titkai

Az eredeti Dobostorta sokunk nagy kedvence, azonban sokan nem tudják,

hogy a legtöbb cukrászdában nem az eredeti recept szerint készült Dobostortát ízlelgetik. surprise

Nos az igazi Dobostorta házi vajjal / teavajjal , kakaómasszával , nagyon magas, minimum 65-70%-os csokoládéval és kakaóvajjal készül.

Egy igazi ízorgia , ahogy szétszalad a szádban ez az elképesztően finom krém.

Ezért úgy gondoltam igazán megérdemli ez a remekmű, hogy egy kicsit többet foglalkozzak vele. 

Így hát íme, összefoglaltam a Dobostorta eredetét:

Az eredeti Dobostorta receptje Dobos C. József nevéhez fűződik.

A világszerte ismertté vált tortát 1884-ben alkotta meg és 1885-ben a Budepesti Országos Általános Kiállításon mutatta be.

Eredeti célja az volt, hogy olyan tortát alkosson meg, ami az akkori kor fejletlen hűtéstechnikája mellett is jól eltartható legyen.

A krém és a piskótatészta masszája is saját találmánya volt.

Az édes vajkrémre egy hiba vezette rá, inasa tartósítani akarta a vajat sóval, azonban véletlenül só helyett cukrot rakott a köpülőedénybe.

Ennek az elrontott vajnak köszönhetően alkotta meg Dobos ezt a remekművet.

A piskótatésztát pedig a vajkrémhez kísérletezte ki, hogy tökéletes harmóniában legyenek egymással.

Tehát a  vajkrém Dobos találmánya.

Az akkori korban ez teljesen ismeretlen volt, hiszen a torták főzött krémekkel és tejszínhabbal készültek.

A kiállításon I. Ferenc József és Erzsébet királyné az elsők között kóstolhatták meg.

A torta bemutatása akkora sikert aratott, hogy még a Gerbeaud-ot is megelőzte és  cukrászok próbálták utánozni, teljesen sikertelenül.

Még külföldre is rendelték, ezért a torta szállításához  egy speciális fából készült tortadobozt  is készíttetett, hogy nehogy megsérüljön az út során.

A receptet tiokban és féltve őrizte , végül 1906-ban átadta a receptet a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsosok ipartestületének, hogy bárki számára elérhetőlegyen.

Ne feledjétek!

Az igazi, tradicionális recept alapja az igazi vaj, – amit nagyon sokáig kell habosítani és nem elég kissé átkeverni – , a magas kakaótartalmú csokoládé, a kakaómassza és a kakaóvaj!

Ha ezeket kihagyjátok, mással helyettesítitek, egészen biztosan nem lesz olyan fantasztikus az eredmény, mintha betartjátok ezeket a ,,titkokat”.

Szóval sütésre fel! 

heart

Legújabb termékek a shopban

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft
🎉 BLACK FRIDAY ALERT! 🎉 November 28-án nálunk minden édességrajongó álma valóra válik! 🍩🍫🎂
👉 Használd a black28 kuponkódot és és vedd meg 10% kedvezménnyel amire vágysz!
(A kedvezmény csak a termékek árára vonatkozik, szállításra nem. Más kuponnal nem összevonható.)
💡 Most van itt az idő, hogy feltankolj a legmenőbb cukrászkellékekből és tortadekorokból – legyen a sütid olyan stílusos, mint te! 😎✨
 
 

Megújultunk!

Nézz körbe, milyen újdonságokkal várunk!

édesstory cukrászkellék és tortadekoráció webáruház Logo
édesstory cukrászkellék és tortadekoráció webáruház Logo
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.